Színek

Kinézek az ablakon
levél már alig van az ágakon
borongós novemberi szürkeségben keresem kedvesem
vajon hová tűnt ? elveszett a nyári kékségben
szeretem a színeket
a sárgát a zöldet a kéket
a lilát a pirosat és a fehéret
ragyogón sárgán izzik tűz a nap
a  zöld fűben várlak
a zöld lombok alatt

kéz a kézben a forró fehér homokon
futunk a kéklőn hívogató tenger hűs habjaiba
s így kihancúrozván magunkat
a hófehér házikóban
tűzpiros rózsaszirom szőnyegen lépdelve
a lila takarókon egymásnak esve
boldogságban úszó testünk
elűzi a szürkeséget

sorolhatnám még de nem lehet
kimaradt egy pár szín mit kedvelek
a rózsaszín mint az édes vattacukor
a narancsszín mint egy teli mézescsupor
Ugye milyen szépek a színek  ?
Csupa öröm lenne így az élet !!

Ki vagyok ???

...,hogy ki vagyok? A legártatlanabb angyalod... vagy a legkísértőbb démonod... A barátod... vagy az ellenséged... A szikrázó napsütés, ami beragyogja az életed... vagy a sötét éjszaka amiben örökre elveszel... A szerelmed, aki mellett minden nap fel akarsz ébredni... vagy a szeretőd, akinek a szíve sosem lesz a Tiéd... Egy elveszett kislány,, akire vigyáznod kell... vagy egy harcos , aki elsöpör Téged... vagy a könnycsepp ami az arcodon lefolyik... Hogy Neked ki voltam... vagyok... leszek... az csak rajtad áll...

Kinézek az ablakon

lassan leszáll az este

Szivemet is betakarja

a sötétség jótékony leple

Dermesztő és hideg minden

Már semmi reményem sincsen

A sós könnyek mély barázdát hagynak arcomon

Míg te vígan elvagy gondolom

Elfutnék a bánatom elől

De nem tudok szabadulni vonzó lényedtől

Reszkető testemet bilincsbe zárta,

szomorú szemed !

Várom a holnapot és mégis félek tőle

Az újabb csalódás mikor döf le.

Talán te most is nevetsz

miközben olvasod e kis versemet

VERS....

Ma ismét boldogság költözött szivembe

Elűzte bánatomat az éjszaka jótékony leple.

Hideg és ködös most a hajnal,

Ám felém egy új reménysugár nyargal.

Ahogy lassan feloszlik a köd,

és előtűnik a napsugár,

Ismét a boldog szerelem vár

Egy kis szenvedés és kétes remény,

De sosem adom fel én .

Örök szerelmem felett

láthatatlan köd terpeszkedett,

Mintha nem akarná igazi arcát mutatni,

Ahogy én szeretném lelkedet kutatni,

Fogd meg a kezem,

Vidd el a testem !

Mert az eszemet már rég elvesztettem !

Rohannék hozzád,sietnék feléd

De valami gátol,visszafog még

A köd lassan szertefoszlik,

A vágyam egyre erősödik,

Minden majd-al,minden nem-el

Egyre erősebb lesz hidd el !

Kitekintvén az ablakon látom

hogy a napocska küzd a láthatáron,

Küzd a köddel,a felhőkkel,

Mint az eszem a szívemmel.

Ó de gyönyörű,

itt egy szép falevél !

Ide sodorta a szél,

mely a napnak reményt adhat,

mint boldogságomnak az esti harmat !

Mert ha jő az este,minden megváltozik,

A nappali szomorúság eltávozik.

Feljönnek a szikrázó csillagok

S ha hívsz,az én szemem is felragyog

Kezdetét veszi a szerelmes suttogás

A boldog összeborulás.

Ám hamar véget ér ez édes pár óra

S kezdődik-e /reményteljes,vagy /reménytvesztett/ //

körforgás kakasszóra !!!??????????